Az egyik fejlődési irány: az ütésálló telefon

Régebben, még a 90-es években a Nokia 3310-es vagy 3410-es típusainál a finn cég érdekes módon odafigyelt a telefon konstrukciójára, mivel azokkal a telefonokkal akár focizni is lehetett. Viszont pár év után a telefonok „puhává” váltak. Természetesen a belsejük bővül, kamerát kaptak és sokkal több mindenre lehet ma már használni őket, viszont még így is például a Samsung külön rendelkezik ütésálló telefon típusokkal.

Ennek a külön gyártásnak próbál véget vetni a Sony Xperia a Z sorozatával, mely ugyanúgy képviseli az eleganciát, a high-tech belsőt és az egyik legrészletesebb felbontású kamerát úgy, hogy egyben egy ütésálló telefon is. Ezek a Z típusú telefonok különböző katonai teszteken mennek keresztül, melyek elvégzése után kerülnek ki a gyárból.

További érdekesség még, hogy ezek a telefonok semmivel sem drágábbak, mint csoporttársai, így még inkább érdemes elgondolkodni vételükön. Ezt a fajta gondolkodásmódot pedig a koreai Samsung is felismerte, így a legújabb Samsung Galaxy S5-ös modell már szintén bővíti az ütésálló telefon kategóriát. Reméljük, a jövőben még több gyártó beáll ebbe a sorba, hisz ezzel nekünk, fogyasztóknak kedveznek, és ezt mi mindig szeretjük.

M8S-Android-42-3G-MTK6572-ktmagos-okostelefon-magyar-me-001-650x489

 

 

 

A termékeket nem mi forgalmazzuk, a hasonló ütésálló készüléket megtalálja a következő linken.

 

 

 

 

M8S-Android-42-3G-MTK6572-ktmagos-okostelefon-magyar-me-003-650x489 M8S-Android-42-3G-MTK6572-ktmagos-okostelefon-magyar-me-004-650x489 M8S-Android-42-3G-MTK6572-ktmagos-okostelefon-magyar-me-005-650x489 M8S-Android-42-3G-MTK6572-ktmagos-okostelefon-magyar-me-006-650x489 M8S-Android-42-3G-MTK6572-ktmagos-okostelefon-magyar-me-007-650x489

 

 

 

 

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás