20. január 2019 · A lengéscsillapító a kényelem és a biztonság eszköze is bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva · Kategória: Webáruház · Címkék: ,

A lengéscsillapító szerepe

Nemcsak az autó belső kialakítása befolyásolja a kényelmünket utazás közben. Például a lengéscsillapító is nagy szerepet játszik abban, hogy miként érezzük magunkat egy hosszú út során, illetve utána. Hiszen lengéscsillapító nélkül, illetve egy hibás, kopott alkatrésszel nagyon fog zötykölődni a jármű, ami már pár perc múlva igazán kellemetlen tud lenni.

Ugyanakkor ez a kellék nemcsak a kényelmet szolgálja, hanem a biztonságot is, hiszen a fékezésben és az úttartásban közrejátszik. Tehát elmondható, hogy a lengéscsillapító nélkülözhetetlen és amennyiben valamilyen okból kifolyólag már nem tesz eleget a feladatának, akkor feltétlenül ki kell cseréltetni, mégpedig mindig csak párban!

Fontos, hogy a jármű két oldalán elhelyezkedő lengéscsillapító egyforma karakterisztikával bírjon, éppen ezért, a gyártók is csak azokra a termékekre vállalnak garanciát, amelyek egyszerre lettek beszerelve. Nem számít, ha az egyik még viszonylag jó állapotban van, mindig 2 darabot kell vásárolni az adott járgány paramétereinek megfelelően.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás